2012. július 31., kedd

Hazaértem

Sziasztok!

Ismét itt vagyok, újult erővel vetem bele magam a blogírásba. :) De előbb egy kis beszámoló következik, utána pedig a következő napok feladatairól mesélek. Ne aggódjatok, érdekes lesz! ;)

A nyaralás jól alakult, a Balatonon voltam a barátommal. :) Az időnk nem volt mindig olyan fényes, de ezeken a napokon kirándulni mentünk. Egyik nap például ellátogattunk Balatonfüredre. Aki még nem járt ott, az mindenképpen nézze meg, menjen el, de aki már volt ott korábban annak is érdemes visszanézni. :) Sok érdekes látnivaló van, például a Lóczy-barlang, és ha már rászánod magad, hogy elmenj odáig, mindenképpen menj fel a Jókai-kilátóba, mert nagyon szép a kilátás.

Balatonfüred, a háttérben a Tihanyi-félsziget

És az elmaradhatatlan hattyúk :)
Sajnos az új térről, kiépített partról már nem tudtam fotókat csinálni, mert merülőben volt a fényképezőgépem. Pedig nagyon szép lett, voltak rózsalugasok, meg szobrok. Tényleg érdemes ellátogatni ide. :)
A nyaralás hátralevő részében az idő is jobb lett, szóval fürdeni is tudtunk azért, na meg barnulni. :D Szóval, én nagyon jól éreztem magam, de néha gondoltam a blogra is, hogy miket írhatnék. Na majd meglátjátok. :)

Az elkövetkezendő napokban sütni-főzni fogok, mert szülinapi bulit fogunk tartani apukámnak. :) Szóval kicsit el leszek foglalva. A következőket találtam ki:
Lesz sok sok bonbon (reményeim szerint): pl. fehércsokis-nugátos, rumos-meggyes-marcipános, fehércsokis-mandulás, túrórudis, raffaellos :)
Ezen kívül még csokicsipsz, őszibarackos pite és sajtos pogi. 
Drukkoljatok, hogy sikerüljön megcsinálni! És persze, ha szeretnétek, a recepteket megosztom veletek is, sok-sok fotóval! :)

Végül pedig a mai szerzeményeim:


Darabja 210 Ft volt, ami szerintem nagyon jó ár, talán gyanúsan jó. Majd meglátjuk. Ha érdekel, beszámolok róla. Legyen egy ilyen poszt? És melyiket próbáljam ki először? :)

Ti vettetek már ismeretlen márkájú körömlakkot?
További jó nyarat!
J.A.

2012. július 17., kedd

Amerika mánia

Mostanában rengeteg amerikás cuccot látni a boltokban. Nem tudom, hogy jött ez az áramlat és miért, de meghódította az üzleteket és az embereket. Mi lehet ennek az üzenete? Amerika mindenek fölött? Amerika =   a világ? Egyáltalán tudatos ez a dolog, az amerikaiaktól jön, vagy csak egy újabb divathóbort? Ti mit gondoltok? :)
Addig is beszéljenek a képek:
Bershka póló

Adidas cipő
Pimkie sál



New Yorker - Fishbone
New Yorker - Fishbone

Ezt egy angol nyelvű oldalon találtam

Persze Anglia, London is hódít, de talán nem ekkora mértékben, vagy nem ilyen hirtelen. De szerintem inkább a magyar dolgokat, a magyar népviseletet kellene divatba hozni, nehogy elfelejtsük, hogy kik is vagyunk. Erre is indult kísérlet, például a Gombold Újra! keretében. Reméljük sikerrel járnak, és tényleg divat lesz a magyar. :)

Ui. Egy-két hétig (sajnos) nem leszek, mert nyaralni megyek. De utána pótolok, ígérem! :)
Jó pihenést nektek is!

J.A.

2012. július 16., hétfő

3+1 nyári szett

Sziasztok!

Ismét ruhaösszeállításokkal jelentkezem, csak hogy legyen egy kis szó a divatról is. :) Itt a fesztiválszezon, rengeteg fesztivál, program közül lehet válogatni. Csakhogy néhányat említsek: Heineken Balaton Sound, Sziget fesztivál, Hegyalja fesztivál, DumaFüred és ezek csak a zenei fesztiválok, de vannak gasztronómiai, kulturális fesztiválok is. 

1. Az első szett tehát ilyen fesztiválos, de akár utcára is fel lehet venni.

A táska a Bershka-ból, a többi a H&M-ből van
Nekem tetszik ez a laza és praktikus, de mégis divatos összeállítás. A lapostalpú cipő szerintem akár kényelmes is lehet, ha sokáig akarsz állni, járkálni. A kedvencem a menta színű nadrág, ez most nagyon trendi, én is már mióta gondolkodom rajta, hogy be kellene szerezni egy ilyen színű cuccot. :) Nektek hogy tetszik?

2. Kicsit elegánsabb összeállítás következik, amit mondjuk kiállítás megnyitóra, egy puccos partira, vacsorához javasolnék.

Táska: Mango, többi: H&M

Ez a ruha egyszerre elegáns és népies, nagyon tetszik a mintája. A színe sötét, de mégis vibrál, és egy kis játékosságot is sugall. A cipő pedig jó befektetés szerintem, mert fekete, amit bármihez fel lehet venni, és elegáns is, nagyon divatos. Én szívesen elmennék egy ilyen szettben, mondjuk egy elegáns étterembe vacsorázni. :) Ti hová vennétek fel?

3. Partytime - ez a szett egyértelműen jó egy buliba, de a ruhadarabokat külön-külön is fel lehet venni.

Minden a H&M-ből van

Kicsit sötét ugyan, de ugyanakkor szexi és vadító szerintem. Az ujjatlan top rafinált csíkozása és a bőr(hatású) naci szerintem garantált siker egy buliban. ;) A blézer pedig jó hazafelé, ha esetleg fáznál. A fekete kis cipő itt is visszaköszön. :) Ezt a szettet merészebb csajoknak ajánlom.

+1. Hogy a pasik is örüljenek, megpróbáltam nekik is összeállítani valamit. :)
Nadrág, póló: Bershka, napszemüveg: Aviator (e-napszemüveg), cipő, kalap:  H&M
Alig találtam normális pólót, olyanokat tudnak gyártani... XD De nekem bejön ez az összeállítás, szerintem egész stílusos lett.

Ti mit szóltok? Felvennétek valamelyiket?
Szép estét!
J.A.

2012. július 12., csütörtök

A legjobb bonbonos oldalak

Mint már említettem, nagyon szeretem a bonbonokat, mind megenni, mind készíteni. Most összegyűjtöttem a 3 kedvenc bonbonos oldalamat, ahonnan az ihletet merítettem, és amik elláttak jó tanácsokkal.


Mind a design, mind a tartalom kiváló, igényes. Ez volt az első bonbonos oldal, amire rábukkantam még régen, és azóta is ez a kedvencem. Rengeteg recept van, a legkülönbözőfélébb ötletek, hagyományos sütemények bonbonformában, mint például a képen látható dobostorta bonbon, de van zserbós is, találhatunk Toffifee receptet is, és még egy csomó klassz dolgot. Ezen kívül, aminek különösen örültem, tippek is van, hogyan kell temperálni, kikenni a formákat, milyet érdemes venni és miért, hol lehet beszerezni dolgokat, hozzávalókat. Nagyon tetszik ez az oldal, a szerkesztőjének további sikeres munkát és kitartást kívánok! Ti pedig csemegézzetek, nézelődjetek nyugodtan, mert érdemes! :)


2.  Bonbon mánia

Itt is számtalan klassz recept található, és ami külön jó, hogy abc rendbe vannak szedve, szóval könnyen meg lehet találni, amit keresel. Akkor bukkantam rá erre az oldalra, amikor mozart golyó recepteket kerestem. Itt találtam egyet, bár ez inkább kocka, de nagyon meg tetszett. Sajnos még nem volt időm elkészíteni, de majd mindenképpen megpróbálom és beszámolok róla. :)
Szoktak lenni játékok is az oldalon, ahol szuper dolgokat lehet nyerni, például bonbonformát. De ugye a receptek miatt lett az egyik legjobb oldal, viszont amiért csak második, az a design. Nekem annyira nem nyerte el a tetszésemet, talán lehetne kicsit modernebb, vidámabb. Mindenesetre nagyon jó az oldal, és sok tekintetben hasznos. Csak így tovább kedves szerkesztő!



Ez a legújabb kedvencem, pár napja találtam rá. Ezen az oldalon nem csak bonbon receptek vannak ugyan, de abból is van rengeteg. Egy fiatal pár szerkeszti az oldalt, Emőke és Bence. Az eddigiek alapján nagyon szimpatikusnak és ügyesnek tűnnek. :) Már a facebookon is megtaláltam az oldalukat, és persze ment a lájk. :) Rögtön elnyerte a tetszésemet az oldal, mert nagyon szép a designja, és látszik, hogy akik csinálják igazán értenek a főzéshez, azt hiszem, hogy szakácsok. Itt is vannak jó ötletek, technikák, és egy szép lista arról, hogy mit hol lehet, és érdemes beszerezni. 


Jó böngészést a receptek tengerében, és ha sikerült kiválasztani a legszimpatikusabbat, jó bonbongyártást! :)

J.A.

2012. július 11., szerda

Álomszobák

Korábban kerteket mutattam, aztán házakat és most következzenek a szobák! Gondolom mindenki eltervezte, hogy ha sok pénze lesz, milyen szépen be fogja rendezni a szobáját. Íme néhány kép inspirációnak. :)

Gyerekeknek klassz alvó és játszótér :)

Mindig is tetszett az ágy az ablakban elgondolás



Ez talán egy kicsit túlzás :D





Az ötlet nem rossz, csak a kivitelezés csicsás...


Ti milyen szobát szeretnétek? :)

2012. július 8., vasárnap

Minden ami málna

Nagyon szeretem a málnát, az egyik kedvenc gyümölcsöm. Mind az íze, mind az illata, mind a színe nagyon jó. :) Van még egy néhány pozitív tulajdonsága is. A málna energiatartalma viszonylag alacsony (39 kcal, 122 kJ/100 gramm), és még A, B és C-vitamin is található benne. Káliumtartalma jelentős.
Szeretem enni, hordani, szagolni, mindent. Íme néhány ötlet, hogy fordulhat elő, hogyan hasznosíthatjuk. :)

Frissen fogyasztva a legjobb

további képekért kattints :)

2012. július 6., péntek

Futurisztikus házak

A kertek után most következzenek a házak! :) Régebben építész akartam lenni, imádtam házakat tervezni. Itt van néhány elképesztő és modern alkotás, persze nem az én ötletem alapján.








Felhőház :)

Belülről

Kagylóház

Csigaház :)
Ti melyikben laknátok szívesen? :)

2012. július 5., csütörtök

Gyönyörű kertek

Mostanában rákattantam a Spektrum Home műsoraira. Ma éppen a DIY Yard Crashers fogott meg, Ahmed Hassan főszereplésével. Szupi kis kerteket csináltak, seperc alatt. Nagyon imádom a kerteket, így összegyűjtöttem nektek néhány igazán szépet, igényeset.






Japán kert



Mainau sziget

2012. július 3., kedd

Ha megüt a guta... a melegtől

Már megint meleg van. Vagy még mindig? :D De ne panaszkodjunk, elvégre nyár van. Ez így van jól.
Csak hogy lehet ezt elviselni? Sehogy? Vagy valahogy mégis? Íme, néhány nem meglepő tipp:

1. Igyál sokat! Ez nagyon fontos, még ha nem is hinnénk. A legjobb a víz, vagy a limonádé. De ne legyen túl hideg. Az alkoholt ilyenkor jobb kerülni, mert nagyon beüthet. Persze egy kis citromos/narancsos sör frissítő lehet. :D
2. 11 és 15 óra között ne nagyon menj napra! Ilyenkor lehet a legjobban leégni, aztán bőrrákot kapni... Mindig kend be magad naptejjel.
3. Ha teheted, fürödj! Ha van időd és pénzed menj strandra, élményfürdőbe. :) Ha nincs pénzed, de van kerted, akkor irány a szabad. Kapcsold be a kerti locsolót, ha van medencéd akkor meg pláne jó dolgod van. Ha de ha kerted sincs, akkor zuhanyozz le akár naponta többször is, az felfrissít.
4. Egyél lédús gyömülcsöket! Például dinnyét, nektarint, stb. A gyümölcs amúgy is jó a vitaminok miatt. :)



Végül pedig néhány strand és élményfürdő:
  • Csepeli Strandfürdő
    1213 Budapest, Hollandi út 14.
          Árak: felnőtt hétköznap 1800 
                   felnőtt hétvégi 2200 
                   gyerek-nyugdíjas-diák (nappali tag.) hétköznap 1300 
                   gyerek-nyugdíjas-diák (nappali tag.) hétvég 1500
  • Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda
    1038 Budapest, Pusztakúti út 2-6.
          Árak: felnőtt hétköznap 1800 
                   felnőtt hétvégi 1900 
                   gyerek-nyugdíjas-diák (nappali tag.) hétköznap 1300
                   gyerek-nyugdíjas-diák (nappali tag.) hétvégi 1400 
  • Palatinus Strandfürdő
    1138 Budapest, Margitsziget
          Árak: felnőtt hétköznap 2400 
                   felnőtt hétvégi 2800 
                   gyerek-nyugdíjas-diák (nappali tag.) hétköznap 1500 
                   gyerek-nyugdíjas-diák (nappali tag.) hétvég 1700
  • Római Strandfürdő
    1031 Budapest, Rozgonyi Piroska u. 2.
          Árak: felnőtt hétköznap 2100 
                   felnőtt hétvégi 2200 
                   gyerek-nyugdíjas-diák (nappali tag.) hétköznap 1500 
                   gyerek-nyugdíjas-diák (nappali tag.) hétvég 1500 strandváró nap (szerda) 1500
  • Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda
    1138 Budapest, Népfürdő u. 36.
          Árak: Felnőtt uszoda belépő, szekrény használattal, egész napra 2 400 Ft (hétköznap)
                          Uszoda belépő (17 h-tól) hétfő, kedd, csütörtök 1 900 Ft (hétköznap)
                          Gyerek (3-14), diák (25 éves korig), nyugdíjas uszoda belépő* 1 900 Ft (hétköznap)
                          Felnőtt uszoda belépő, szekrény használattal, egész napra 2 600 Ft (hétvége)
                          Gyerek (3-14), diák (25 éves korig), nyugdíjas uszoda belépő* 1 900 Ft (hétvége)




A legjobb talán a Balaton, a Velencei-tó, esetleg a Fertő-tó. De aki megteheti, menjen tengerpartra! :)
Sok sikert a túléléshez, jó fürdőzést!

J.A.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...