2012. augusztus 27., hétfő

Kecskeméti haul

Említettem, hogy voltam Kecskeméten egy barátnőmnél. Majd következik az élménybeszámoló is, de előbb megmutatom, hogy milyen jó dolgokat találtam az ottani boltokban. Mert ha az ember nyaral, akkor hajlamos vásárolni is. :D Meg amúgy is. :D

A Takkoba nem sűrűn járok amúgy, mert kb sose találok semmi jót. Bár az egyik kedvenc nyakláncom is onnan van, de az kivételes dolog volt. :) Viszont most valahogy mégis betévedtem, és jól tettem. Ugyanis leárazás volt az ékszereknél, elég nagy akciók voltak. Rögtön rávetettem magam az állványokra, és találtam is néhány szépséget.
Eredeti ára (az alatta lévő kicsivel együtt): 1490 Ft, én 550-ért vettem

az előzőhöz adták

Eredeti ár: 2290 Ft, én 800-ért vettem

Eredeti ár: 1190 Ft, 550-ért vettem



Táska: H&M (3990 Ft)
Szerintem sikerült szép dolgokat találnom, a táska is nagyon tetszik, rögtön beleszerettem. :) Szükségem is volt egy ilyen nagyobb táskára, és végülis az ára is egész korrekt. Belül van tartó mobilnak, meg zsepinek, illetve egy zipzáros rész. A bojtokat pedig el lehet húzni, és oda is lehet tenni vmit. Még szürke színben is volt, de nekem ez jobban tetszett.

Nektek hogy tetszenek? Ti is kifogtatok valami jó leárazást, így a nyár vége felé?

2 megjegyzés:

  1. Woow!!Az a táska kell nekem!:D
    Ha van kedved kukkants be a blogomra (iratkozz fel ha tetszik)
    http://reka-hegyes-s-polyvore.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó táska, kényelmes, praktikus, minden elfér benne aminek kell! :) És még szép is. :D
      Mindenképp megnézem a blogod! :)

      Törlés

Bátran írjatok, kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...