2012. október 29., hétfő

Emberi jogok 6-10

A múltkor már átvettük az első ötöt, most következzen a második öt. Mert ugye jó, ha tudjuk milyen jogaink vannak. :)

6. Vannak jogaink, akárhová is megyünk


Igen, ez elvileg így van. De nem vagyok biztos benne, hogy ebben teljes mértékig lehet bízni. Mindenesetre egy próbát megér, hogy jogainkra hivatkozzunk. :)

7. Törvény előtti egyenlőség


Ez egy elég sokat hangoztatott jog, és eléggé fontos is. Kapcsolódik a diszkriminációhoz is, hiszen a törvény előtt is egyenlőnek kell lennünk, nem lehet olyan, hogy valakit ugyanazért a bűntettért elítélnek, valakit pedig nem, mert mondjuk szimpatikusabb, vagy férfi, esetleg nő... Mindenki megérdemli, hogy ugyanúgy bánjanak vele, mint mással.

8. Emberi jogainkat védi a törvény


Ez az egyik kedvenc videóm, olyan jól nyomják a srácok. :)

9. Nincs jogtalan letartóztatás


Ez annyira szomorú. Szegény ember azt se tudja mit követett el. Talán ez a legrosszabb. Ha bűnhődsz valamiért, amit el se követtél, vagy nem is tudod, hogy elkövetetted. És régen sok ilyen eset volt. Az éjszaka közepén jöttek érted egy fekete kocsival, elvittek, nem mondták meg hova, nem mondták meg miért. Szörnyű. Ma már ezt nem lehetne megtenni.

10. A tárgyaláshoz való jog


Hát igen, ez is elég fontos. Gondoljunk bele milyen rossz lenne, ha nem hallgatnának meg minket, hanem rögtön elítélnének. Nem tudnánk védekezni, semmit... De itt most nem kell feltétlenül a tárgyalásra gondolni, elég ha azt vesszük, hogy egyes emberek rögtön elítélnek, megítélnek másokat, közben fogalmuk sincs róla, hogy miért tette az illető amit tett. Szegény nem tudja megmagyarázni, pedig lehet, hogy ésszerű magyarázat lenne. Hallgassuk meg a másikat, mielőtt ítélkeznénk! Ehhez mindenkinek joga van!

Ezzel a  végére is értünk ennek a bloknak, remélem tetszett. Szerintem most is fontos témákat érintettünk.

Mi a véleményetek? Esetleg érdekelne valami téma részletesebben?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bátran írjatok, kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...