2012. szeptember 5., szerda

Samponok, amik beváltak és amik nem

Úgy gondolom, hogy a hajápolás fontos dolog, hiszen a hajunk nagyban meghatározza a megjelenésünket. Szerencsére nekem nincs olyan kezelhetetlen hajam, aránylag sűrű, és nem is vékonyszálú. Csak a zsírosodással van problémám, illetve a fényességgel, puhasággal. Ezeket próbáltam kiküszöbölni, igyekeztem megtalálni a legmegfelelőbb sampont, csodaszert. :)

A következőket próbáltam ki:

 A fodrászom a zsírosodás ellen azt ajánlotta, hogy normál sampont használjak, mert a zsíros hajra való sampon nagyon kiszáríthatja, és nem a várt eredményt hozza. Így hát kipróbáltam ezt a mangos sampont. A Garnier termékeit nagyon szeretem, általában be szoktak válni. Ennek a terméknek nagyon finom illata van, imádtam használni. Viszont nem láttam akkora nagy hatást. Általában egy napig tartotta magát a hajam, de másnapra vagy harmadnapra már megint kezdett zsírosodni.
Nem mondom, hogy ne próbáljátok ki, lehet, hogy nektek beválik. :)
Ismét egy Garnier sampon következik, de most orchideás változatban. Ennek is isteni illata van, ezt viszont azért vettem, hogy fényes legyen a hajam. Használtam mellé ugyanilyen balzsamot is, így egész szép lett az eredmény. :)
Persze a zsírosság kérdését ez is csak pár napra tudta megoldani...



Ezt a sampont a Biohair fodrászatban ajánlották, ott is vettem, de szerintem máshol is be lehet szerezni. A szagát nagyon nem bírtam, viszont a hatása egész jó volt, mintha egy kicsit lassabban zsírosodott volna a hajam. :) 
Viszont elég nehéz kinyomni a sampont, így általában letekertem a tetejét, de így vigyázni kellett, hogy ne jöjjön ki sok. További probléma, hogy nehezen habosodik, így mégis sokat kell belőle használni...
A hatása miatt ajánlanám, de az ára kicsit borsos, azt hiszen több mint 1000 Ft volt.






 Annyira el voltam keseredve, hogy betértem a Lushba is, ott vettem ezt a kis csodát. :) Persze nagyon nagyon drága volt (2000 Ft fölött), de ez megtérül, mert jó sokáig elég. Szerintem az enyém már egy éve megvan lassan és még mindig van belőle egy kicsi. Ez azért van, mert viszonylag kis mennyiség is elég belőle, jól habosodik. Az illata is egész jó, csak a használata macerás, mert mindig külön oda kell készíteni, és kell neki egy külön tároló dobozka, ha nem akarod, hogy baja legyen.
Végülis, mondhatom, hogy bevált, mert kb egy nappal később kell hajat mosnom.


Ami nagyon meglepett, az ez a sampon! A babáról nem sok jót hallottam, mármint eddig azt gondoltam, hogy azoknak van, akik nem tudnak megengedni maguknak drágább samponokat. De ez nem csak, hogy olcsóbb mint a többi, hanem jobb is. Ez a változat egyben balzsam is, és finom mandulás illata van. Nekem nagyon bejött. :) Van amikor csak ezt használom, és nagyon szép fényes és puha lesz tőle a hajam. Szóval ez a kérdés megoldva. :)











Remélem hasznotokra válik ez a cikk, de persze ez hajtól és embertől függ, hogy kinek mi válik be, mi jön be jobban. A zsírosság kérdését még mindig nem sikerült tökéletesen megoldanom, ha van valami ötletetek ezzel kapcsolatban, azt szívesen veszem. :)

Ti miket szoktatok használni? Mi vált be és mi nem?

4 megjegyzés:

  1. Faith in Nature sampont én is használok, de ugyanaz a problémám vele, mint neked! Nálam ami a legjobban bevált, és mindig visszatérek hozzá, az a Baba sampon! Szeretem, mert jól habosodik, és az ára is baráti! Nekem a zöld teás és a citromfüves a kedvencem zsíros hajra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor neked is hasonló tapasztalataid vannak. :) Én tényleg meglepődtem, hogy a baba sampon ennyire jó, de lehet, hogy ezután ezt fogom használni, és nem költök sokat drága hajápolási szerekre.

      Törlés
    2. baba sampont nem próbáltam még, de tusfürdőbe mi mindig azt használjuk (jó néha elcsábulok erre arra) de alapvetően nagyon szeretem a baba tusfürdőt...

      Törlés
    3. Most én is baba tusfürdőt használok, olyan finom mandarin illata van. :)

      Törlés

Bátran írjatok, kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...